Általános szerződési feltételek

 

1. Az ÁSZF hatálya

Az ÁSZF hatályba lépésének napja: 2020. június 24.

Jelen ÁSZF a www.telkikovaszda.hu domain néven üzemelő Webáruház szolgáltatására terjed ki, és az üzemeltetést végző Vállalkozás, valamint a Webáruház vásárlója (a továbbiakban együtt: Felek) jogait és kötelezettségeit szabályozza.

A Webáruház szolgáltatása Magyarország területére irányul.

Vásárló (fogyasztó): A Webáruházban meghirdetett termékek megvásárlását megrendelés útján kezdeményező bármely személy, aki önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső cél érdekében jár el[1].

2. A Szerződés létrejötte

Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív használója kíván lenni a Webáruházunk által kínált lehetőségeknek, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és azokat kötelező érvényűnek tekinti magára nézve. Kérjük vegye figyelembe, hogy amennyiben gazdasági tevékenysége keretében vásárol, a kizárólag fogyasztónak minősülő vásárlókat megillető jogok (pl. elállási jog) nem illetik meg.

Tájékoztatjuk, hogy Ön, mint vásárló (fogyasztó), a Webáruház használatával kinyilvánítja, hogy ismeri és elfogadja az ÁSZF-et. Amennyiben megrendelést kíván leadni, a szerződési feltételek elfogadásáról és a megrendelésből eredő fizetési kötelezettség tudomásul vételéről kifejezett nyilatkozatot is tennie kell a megrendelés elküldésével egyidejűleg. Ezen nyilatkozatát, és annak időpontját a Vállalkozásunk elektronikusan tárolja.

Az alábbi feltételekkel szabályozott, a Vásárló által elfogadott szerződés az eKertv.[2]  szerint távollevők között létrejött szerződésnek minősül, melyet a Vállalkozás nem iktat. Felek külön írásbeli szerződést nem kötnek egymással. A megrendeléskor hatályban lévő ÁSZF tárolt változatát a Vállalkozás a szerződés megszűnésétől számított 5 évig őrzi. Az ÁSZF magyar nyelven készült. A Vállalkozás és a fogyasztónak nem minősülő vásárló kölcsönös megállapodással eltérhetnek a jelen szerződéses feltételektől.

A Vállalkozás fenntartja a jogot az ÁSZF egyoldalú módosítására, a folyamatban lévő vásárlásokra a megrendelés elküldésének napján érvényes ÁSZF az irányadó.

AZ ÁSZF a Webáruház e célra szolgáló menüpontjából is letölthető, illetve nyomtatható, egyebekben a megrendelés sikeres elküldését megerősítő e-mailben is megtalálható.

3. A Vállalkozás adatai:

Cégnév: Kovászda Műhely Kft.

Székhely: 2089 Telki, Nárcisz u. 14.

Adószám: 32234217-2-13

Cégjegyzékszám: 13 09 226133

Nyilvántartásba vevő hatóság: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága

Adatkezelő képviselője: Csenki Viktor

E-mail cím: kovaszda@gmail.com

Üzlethelyiség/ügyfélszolgálat: 2089 Telki, Nárcisz u. 14. Nyitva Hétfő-péntek 7.00-18.00, szombat 10.00-13.00

Telefonos elérhetőség: +36 30 331 9527

 

Tárhelyszolgáltató adatai:

Név: Szabolcsi Péter EV

Székhely: 1174 Budapest, Árpád fejedelem utca 9/B

E-mail: info@ujlap.hu

Telefon: +36 30 240 9940

Weboldal: ujlap.hu

A Szolgáltató végzi a WEBSHOP karbantartását, továbbá a honlap és az ahhoz kapcsolódó adatok tárolásához szükséges tárhely biztosítását.

 

4. Megvásárolható termékek köre

A Webáruházban a Pátyi Kovászda Kézműves Pékség & Kávézó által előállított pékárut értékesítünk.

Figyelmeztetés: A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, bizonyos esetekben csak illusztrációként szerepelnek.

5. Rendelési feltételek

Webáruházunkban történő rendeléshez előzetes regisztráció szükséges.

A megjelenített termékek a Webáruházon keresztül online vásárolhatók meg, és üzlethelyiségünkben, a megrendelés során kiválasztott napon, a fenti nyitvatartási időben vehetők át.

A Webáruházban feltüntetett eladási árak, illetve egységárak az általános forgalmi adó összegét tartalmazzák. Tekintettel arra, hogy házhoz szállítást nem végzünk, az árak szállítási költséget nem tartalmaznak. A Vállalkozás utánvételi díjat nem számít fel.

Amennyiben a Vállalkozás a tőle elvárható gondosság ellenére hibás árat tüntet fel a termék mellett (0,- Ft vagy a piaci szokásoktól eltérő, nagyobb mértékű kedvezményen biztosított ár feltüntetése, vagy ha a termék akciós ára és az eredeti árból nyújtott kedvezmény mértéke alapján számított ár nem egyezik meg), úgy a Vállalkozás nem köteles a terméket a hibás áron szolgáltatni, de köteles a megrendelés visszaigazolásában felajánlani a vásárló részére a valós áron történő vásárlás lehetőségét. Amennyiben a vásárló ezzel a lehetőséggel nem kíván élni, úgy megilleti a szerződéstől való egyoldalú elállás joga.

Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra.

Az online rendelés menüpontban listázott termékek között böngészhet. A felsorolt termékek mellett megtekintheti a termékek alapanyagainak leírását. Ha bővebb információt szeretne kapni a termékről, kérjük személyesen vagy telefonon vegye fel velünk a kapcsolatot.

6. A rendelés menete

A termékek mellett a naptárnézetben megtekinthető, hogy mely napokra lehet az adott terméket megrendelni. Minden héten keddre, szerdára, csütörtökre, péntekre és szombatra lehet rendelést leadni. Mivel a termékeket frissen készítjük, kérjük, hogy a megrendelést az átvétel előtt 2 nappal, 21.00 óráig adja le. Például: ha kedden szeretné átvenni a kenyeret, péksüteményt, süteményt vasárnap 21.00 óráig tudja leadni a rendelést.

A megrendelés a határidőt megelőző második nap 21.00 órai határideje előtt bármikor változtatható (mennyiségi, kenyértípusbeli változtatás vagy lemondás esetén is). Amíg látható a kenyérkosár ikon egy adott napnál, addig módosítható a rendelés.

A megrendeléseket a pékségünkben (Telki, Nárcisz u.14) keddtől péntekig 7:00:00-tól 18:00-ig, szombaton 10-14 óráig lehet átvenni.

Adott napon az elkövetkező két hét bármelyik napjára is tud előre rendelést leadni.

1. A kosár ikon gombra kattintva a megfelelő darabszámú terméket a Kosárba helyezheti, ekkor a termék egységára és a választott darabszám alapján láthatóvá válik a termékek eladási ára. Ön ezt követően nyugodtan folytathatja a böngészést.

A megrendelés elküldéséig Lehetőség van arra, hogy megtekintse és módosítsa, hogy a kosárba tett termékből milyen mennyiséget kíván rendelni, illetve törölheti az adott tételt. Ha a megrendelés mellett döntött akkor a „MEGRENDELÉS” gombot megnyomva elküldheti a megrendelését.

6. Miután elküldte rendelését, a megadott e-mail címére 48 órán belül küldünk Önnek egy automatikus visszaigazolást, amely tartalmazza a regisztráció és a megrendelés során megadott adatait, illetve a megrendelés részleteit. Amennyiben nem kap ilyen levelet, vélhetően technikai hiba miatt a rendszer nem fogadta el megrendelését.

Ilyen esetben kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, a már jelzett módon, a Vállalkozási adatok segítségével. Vállalkozásunk a megadott telefonszámon a megrendelés teljesítésének visszaigazolásához további megerősítést kérhet annak igazolására, hogy a megrendelést valóban a megrendelőlap kitöltője kérelmezte.

7. A megrendelés visszaigazolásáról szóló e-mail tartalmazza az Ön által a megrendelés során a jelölőnégyzet kipipálásával elfogadott ÁSZF-et.

8. A Vásárló által elküldött megrendelés írásbeli elfogadásával a Vásárló (fogyasztó) és a Vállalkozás között a szerződés létrejön. A Megrendelés leadása gomb megnyomásával a Vásárlót fizetési kötelezettség terheli, melynek teljesítését az ÁSZF-ben foglaltak szerint köteles végrehajtani.

7. A megrendelések feldolgozása

A megrendelések feldolgozása munkanapokon hétfő/ péntek történik 8:00-15:00 óra között. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelésre, de ha az a munkaidő lejárta után történik, csak az azt követő munkanapon kerül feldolgozásra a megrendelés. A hétvégén vagy ünnepnapokon beérkezett megrendelés a munkaszüneti napot követő első munkanapon kerül feldolgozásra. A megrendelés részleteit illetően az átvétel előtt két nappal 21.00 óráig módosíthatja, illetve élhet az elállási jogával az ÁSZF rendelkezéseinek megfelelően.

8. A megrendelt termék ellenértékének megfizetése

A megrendelt termékek árát Ön az alábbiak szerint fizetheti meg.

·         Utánvéttel történő teljesítés készpénzben: A terméket az üzlethelyiségünkben történő átvételkor készpénzben fizetheti meg.

·         Utánvéttel történő teljesítés bankkártyával (bankkártya terminálon keresztül): a vásárlás összegét a termék átvételekor a Vásárló bankkártyával is fizetheti.

A fizetendő végösszeget a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél tartalmazza.

Kérjük, hogy amennyiben Áfá-s számla igénye merül fel, azt a fizetést megelőzően szíveskedjen közölni velünk.

9. Megrendelés teljesítése

A megrendelt termékek az Ön által a naptárban kiválasztott napon, nyitvatartási időn belül átvehetők üzletünkben, a megrendeléskor megadott átvételi időpont betartása érdekében e-mail útján értesítőt küldünk Önnek a regisztrációkor megadott e-mail címére. Az átvételt külön költség nem terheli.

 

10. Szavatosság, minőségi kifogás, jótállás

Minden vásárlóknak joga van a minőségi hibás termékekkel kapcsolatosan minőségi kifogással, reklamációval élni. A szavatossági igény bejelentése nem minősül a fogyasztóvédelemről szóló törvény szerinti panasznak.

Ön a Vállalkozás hibás teljesítése esetén a Vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

A Vállalkozás teljesítése akkor hibás, ha a termék a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek.

Kellékszavatossági igénye keretében Ön kicserélést kérhet, illetve ha a kicserélés teljesítése lehetetlen úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat.

A kellék- és termékszavatosságra vonatkozó további szabályokat a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm rendelet 3. számú melléklete tartalmaz.

Tekintettel arra, hogy a Vállalkozás által forgalmazott termékek nem tartoznak a kötelező jótállásról szóló jogszabályban[3] részletezett termékek körébe, ezért a Vállalkozásnak jótállási kötelezettsége nem merül fel.

 

11. A szavatossági igények intézésének rendje[4]

Szavatossági igény érvényesítésekor a szerződés megtörténtét a Vásárlónak kell bizonyítania a vásárlást igazoló számla bemutatásával.

A Vállalkozás a nála bejelentett (e-mailben, vagy postai úton, továbbá szóban előterjesztett) szavatossági vagy jótállási igényről jegyzőkönyvet köteles felvenni, amelyben rögzíti

a) a Vásárló nevét, címét, valamint nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez,

b) a Vásárló és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott ingó dolog megnevezését, vételárát,

c) a szerződés vállalkozás általi teljesítésének időpontját,

d) a hiba bejelentésének időpontját,

e) a hiba leírását,

f) szavatossági igénye alapján a Vásárló által érvényesíteni kívánt jogot, továbbá

g) a szavatossági igény rendezésének módját vagy az igény, illetve az az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát.

Amennyiben ez a jegyzőkönyv felvétele időpontjában nem teljesíthető, a Vállalkozásnak 5 napon belül kell megküldenie a Vásárló felé a szavatossági igény teljesíthetőségéről szóló tájékoztatását.

A vállalkozás a Vásárló szavatossági igényéről felvett jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.

A vállalkozás törekszik arra, hogy a kicserélést a szavatossági igény érvényesítésének napján elvégezze, vagy a termék vételárát visszafizesse.

A Vásárló hátrányára nem köthető ki szerződési feltétel, az ilyen kikötés helyébe a vonatkozó jogszabály rendelkezései lépnek.

12. Elállás joga

A távollevők között kötött szerződésekről szóló, 45/2014. (II.26) Kormányrendelet szabályozása értelmében a jelen pont rendelkezései kizárólag a fogyasztónak minősülő vásárló esetében alkalmazhatóak.

Ön a megrendelés kezdeményezésétől a megrendelés módosítására nyitva álló határidőn belül – indokolás nélkül – visszavonhatja a megrendelésben elküldött vételi ajánlatát., illetve élhet elállási jogával.

Fenti határidőn túl, nem illeti meg az elállási jog. hivatkozott kormányrendelet 29. § (1) bekezdése c)-d) pontja értelmében, tekintettel arra, hogy az általunk forgalmazott termékeket  az Ön kifejezett kérésére gyártjuk le, illetve ezen jog nem gyakorolható a romlandó, vagy minőségét rövid ideig megőrző termékek tekintetében.

Amennyiben élni kíván elállási jogával, kérjük módosítsa kosara tartalmában a törölni kívánt tétel darabszámát 0-ra, és nyomja meg a megrendelés gombot. Ez a legegyszerűbb módja az elállási jog gyakorlásnak. De lehetősége van a Vállalkozással egyértelmű szóbeli, vagy írásbeli nyilatkozatban közölni elállási szándékát. Kérjük ne felejtse, hogy az elállási jogát a megrendeléstől számítva az átvétel előtt két nappal 21 óráig tudja gyakorolni!  

Amennyiben az elállási jogát elállási nyilatkozat e-mailben történő megküldése útján kívánja gyakorolni, kérjük töltse le a nyomtatványt a Webáruház Elállási nyilatkozat menüpontjában. A Vállalkozás az elállási nyilatkozat kézhezvételét követően haladéktalanul köteles azt visszaigazolni Önnek.

A vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint, amennyiben elállási jogát gyakorolja, úgy az erre vonatkozó nyilatkozat kézhezvételét követő 14 napon belül köteles a Vállalkozás az Ön által esetlegesen teljesített fizetéseket a vásárlással megegyező fizetési módon visszatéríteni, beleértve a szállítás díját is (amennyiben ilyen költség merült fel). Jelenleg arra való tekintettel, hogy kizárólag a termék átvételekor lehet fizetni, mely időpontban már nem gyakorolható az elállási jog, illetve szállítási költség egyébként sem merül fel, a Vállalkozással szemben semmilyen visszafizetési igény nem támasztható.

13. Panaszkezelés

A Vállalkozással szemben Ön panasszal élhet szóban a Vállalkozás székhelyére címzett postai küldeményben, az ügyfélszolgálat elektronikus levelezési címére küldött levélben, illetve szóban a Vállalkozás telefonos ügyfélszolgálati elérhetőségén.

 

Ügyfélszolgálat:

A panasz felvételéhez szükséges:

a) a Vásárló neve, lakcíme,

b) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,

c) a Vásárló panaszának részletes leírása, a Vásárló által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,

d) a vállalkozás nyilatkozata a Vásárló panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,

e) a jegyzőkönyvet felvevő személy és - telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével - a Vásárló aláírása,

f) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,

g) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.

A Webáruház a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, illetve ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Webáruház a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, melyet legkésőbb a panaszra adott válasszal együtt küld meg a vásárló részére. A Vállalkozás a hozzá érkezett panaszt a beérkezésétől számított 30 napon belül megvizsgálja és arra érdemi választ ad. Amennyiben panaszra a Vállalkozás elutasító választ ad, azt írásban meg kell indokolnia.

A panaszt a felvétel napjától számított öt évig, az arra adott válasszal együtt őrzi meg a Vállalkozás.

A Vállalkozás az általa kötött szerződéséből eredő jogviták elsősorban békés úton történő rendezésére törekszik.

A Vállalkozás nem vállal felelősséget a vis maiorból (természeti katasztrófák, nemzetközi járványügyi helyzet, háború, forradalom, felkelés, közlekedési útvonal lezárása, behozatali-kiviteli tilalmak, devizakorlátozások, embargó, bojkott, a szerződésszerű teljesítést lehetetlenné tevő súlyos üzemzavarok) eredő, vagy egyéb olyan károkért, melyekkel összefüggésben bizonyítja, hogy azt ellenőrzési körén kívül eső, előre nem látható körülmény okozta, és amely körülményekkel kapcsolatban nem volt elvárható, hogy azt a Vállalkozás elkerülje vagy az így bekövetkező kárt elhárítsa.

 

Vásárló részéről kártérítés követelésére a Ptk-ban és az egyéb jogszabályokban meghatározott esetekben, így különösen a szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozott, továbbá emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegés esetén van lehetőség. A vásárlónak a kártérítés követelésével összefüggésben bizonyítania kell

- a szerződésszegést, mint a károkozó magatartást,

- azt, hogy a kár a szerződésszegés következménye volt, és

- a bekövetkezett vagyoni kár mértékét.

14. Jogi igények érvényesítése – Online vitarendezés, Békéltető Testület, Járási Hivatal

A fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról (fogyasztói online vitarendezési irányelv) szóló, 2013. évi május 21.-i 524/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: rendelet) alapján az Európai Bizottság létrehozott egy online vitarendezési platformot, amely 2016. február 15-től vehető igénybe az online adásvételi vagy szolgáltatási szerződést kötők között fogyasztói jogvita esetén mind a fogyasztók, mind a kereskedők számára. A rendelet hatálya közvetlenül kiterjed az Unióban letelepedett, Magyarországon székhellyel rendelkező online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekben érintett kereskedőre, amennyiben közte és a fogyasztó között létrejött online adásvételi vagy szolgáltatási szerződéssel kapcsolatban fogyasztói jogvita merül fel. Ahhoz, hogy az online vitarendezési platformot használni tudja, előzőleg regisztrálnia kell az Európai Bizottság rendszerében. Az online vitarendezési platformot az Európai Bizottság rendszerében való regisztrációt követően az alábbi link segítségével érheti el: http://ec.europa.eu/odr. Az oldal betöltését követően válassza ki a kívánt nyelvet, jelentkezzen be és kövesse az oldal utasításait.

Amennyiben az Ön fogyasztói panaszát elutasítjuk, úgy Ön jogosult Békéltető Testülethez is fordulni. A békéltető testület előtti eljárás megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését. A fogyasztó a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes Békéltető Testületnél jogosult eljárást kezdeményezni. A békéltető eljárásában a Webáruház üzemeltetője a vonatkozó jogszabály alapján köteles részt venni és együttműködni. A testületek listáját megtalálhatják a www.bekeltetes.hu oldalon.

A vállalkozás székhelye szerint illetékes Békéltető Testület elérhetősége: A Pest Megyei Békéltető Testület székhelye:1119 Budapest, Etele út 59-61. II. emelet 240., Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.: 81, E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu, Telefon: 06-1-269-0703, Fax: 06-1-269-0703

Panasz elektronikus beadása az alábbi oldalon érhető el:
http://www.panaszrendezes.hu/homepage/index.php/panaszkuldes

 

Amennyiben a fogyasztó panaszát vagy minőségi kifogását a webáruház nem, vagy nem a jogszabályoknak megfelelően kezelte, illetve egyéb, a fogyasztói jogot sértő hibát vétett, a fogyasztó a lakóhelye szerint illetékes járási hivatalhoz fordulhat. A lakóhely szerint illetékes járási hivatalok listáját és elérhetőségeit a www.jarasinfo.gov.hu oldalon érhetik el. Egyes esetekben (így webáruházakat érintő bizonyos jogsértések esetén is) az eljárást a megyeszékhelyek járási hivatala folytatja le.

15. Szerzői jogok

A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 1. § (1) bekezdése értelmében a weboldal szerzői műnek minősül, így annak minden része szerzői jogi védelem alatt áll. Az Szjt. 16. § (1) bekezdése alapján tilos a weboldalon található grafikai és szoftveres megoldások, számítógépi programalkotások engedély nélküli felhasználása, illetve bármely olyan alkalmazás használata, amellyel a weboldal, vagy annak bármely része módosítható. A weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni a jogtulajdonos írásos hozzájárulása esetén is csak a weboldalra való hivatkozással, forrás feltüntetésével lehet.

16. Részleges érvénytelenség, magatartási kódex

Ha az ÁSZF valamely pontja jogilag hiányos vagy hatálytalan, attól még a szerződés további pontjai érvényben maradnak és a hatálytalan vagy hibás rész helyett a vonatkozó jogszabályok rendelkezései alkalmazandók.

Az Eladónak nincs a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódexe.

17. Az adatbeviteli hibák javítása - Felelősség a megadott adatok valóságáért

Önnek a megrendelés során a megrendelés véglegesítéséig lehetősége van az Ön által bevitt adatok módosítására.

Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön felelőssége, hogy az Ön által megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen az Ön által megadott adatok alapján kerül számlázásra, illetve szállításra a termék. Ön a megrendelésével tudomásul veszi, hogy az Eladó jogosult az Ön hibás adatbeviteléből, a pontatlanul megadott adatokból eredő minden kárát és költségét Önre hárítani. Az Eladó a pontatlan adatbevitel alapján történő teljesítésért felelősségét kizárja.

Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét.

18. Adatkezelés

Kérjük olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat, amelyben részletesen ismertetjük az EU Általános Adatvédelmi rendeletének megfelelő adatkezelési gyakorlatunkat, illetve a fogyasztók személyes adatainak védelméhez fűződő jogait és lehetőségeit.

19. Vonatkozó jogszabályok gyűjteménye

A jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben az alább felsorolt jogszabályok rendelkezései az irányadók:

·         a Polgári Törvénykönyvről szóló (2013. évi V. törvény),

Vectorsat Kkt.

 

<!-- [if gte mso 9]>

Várunk sok szeretettel
Telki Kovászda csapat